A címben szereplő szelíd motorosok és a parádé között kevés összefüggést feltételeznénk, de az USA-ban mégis van, ami összeköti őket: ez a Memorial Day, vagyis az emlékezés napja. Május utolsó hétfőjén azokra a katonákra emlékeznek, akik szolgálatteljesítése közben veszítették életüket. A tradíció még a polgárháborús időkig megy vissza, és a külön északi és déli megemlékezéseket idővel békévé oldotta az emlékezés, és persze az újabb háborús veszteségek.
A Memorial Day egy kicsit hasonlít a magyarországi hősök napjára, de a méretek és arányok - micsoda meglepetés! - némileg felülmúlják a hazaiakat. A megemlékezés az emléknap előtti héten veszi kezdetét, amikor a helyőrségi ezred valamennyi katonája kis amerikai zászlóval díszíti az Arlingtoni Nemzeti Temető sírjait. Nem kis munka, közel negyedmillió zászlót kell egyenként kitűzniük...
A megemlékezés következő állomása az immár hagyományos motoros felvonulás, a Rolling Thunder ("Gördülő Mennydörgés"). Nem tudom, hogy hangpróbát tartanak-e, de biztos vagyok benne, hogy ha a több tízezer motoros egyszerre húzna egy kövér gázt, az felérne egy gépi mennydörgéssel. A motoros találkozó fénypontja a felvonulás, amikor is a több tízezer motoros és a több százezer érdeklődő és bámészkodó sorfala között gördül végig a belvároson, valahogy így:
Az arcok egyébként olyanok, mint a Szelíd motorosok ("Ízirájder") c. filmben, csak harminc évvel későbbi kiadásban: napszemcsi, bukósisak, szakáll, bizbaszokkal televarrt bőrmellény és szolid sörhas. Akinek a több mint két órán át tartó, a lábakat, a szemet, a tüdőt és a fület egyaránt megterhelő felvonulás kevés volt, az kárpótolhatta magát a Megemlékezés Napi Parádéval.
A parádét igazán nagy szám, élőben közvetíti a televízió és aki már látott május 1-i felvonulást, annak ismerős lehet a koreográfia. A menetrend csupán annyiban tér el az általam ismerttől, hogy kevesebb a mozgalmi dal (munkásmozgalmi konkrétan egy sem hangzott el) és a hadsereg haditechnika nélkül vonul fel. A kíváncsi szemlélődő persze jól teszi, ha időben helyet talál magának a Constitutional Avenue mentén, mert a tömeg hatalmas (levezetve: hosszú hétvége + látnivalók + jó idő + a múzeumok hosszabbított nyitvatartása = hatalmas tömeg).
A parádé segítségével végig lehet követni az USA hadtörténetét. Természetesen minden Washingtonnal és a függetlenségi háborúval kezdődik (Washington sajnos már nem tudott személyesen megjelenni, így őt és a híresebb elnököket korabeli viseletbe öltözött dublőrök helyettesítették), majd a polgárháború északi és déli katonái után első és második világháborús egységek érkeztek. A katonai egységek között az USA minden tagállamából egy-egy zenetáborban edződött középiskolai fúvószenekar masírozott némi zászlólengető segédcsapattal, a felvonulást pedig rendszeres időközönként reklámszünet (!) és egyéni fellépők (énekesek, zenészek) szakították meg.
A második világháborúhoz érve már előkerültek a veteránok is személyesen és gépjárműi minőségben egyaránt. Mivel a műsoridőbe és a programba belefért, felvonultak a rendezvény szponzorai is. Íme személyes kedvencem, az Idaho-i Burgonya Bizottság:
Sajnos a minden felvonulás előbb-utóbb véget ér és ez a parádé sem volt kivétel. A menetben zárásként még felvonultak az Öböl-háború veteránjai, én pedig megállapíthattam, hogy a szelíd motorosokat és a veteránokat a Memorial Day-en kívül még valami összeköti: a szolid sörhas.
