akivezető

akivezető

Úton hazafelé

2016. szeptember 11. - akivezető

Pontosan egy évvel ezelőtt indultam el az USA-ba világot látni és tapasztalni. De amíg egy évvel ezelőtt az utazás szeptember 11-i dátuma és az előttünk álló egy év várakozással teli bizonytalansága okozta a legnagyobb izgalmakat, addig most a hazaút tartogatott meglepetéseket.

Az első kihívást a bepakolás jelenti. Ha az ember két hétre nyaralni indul, már két bőröndöt visz magával. Én egy évre indultam két bőrönddel, így talán nem meglepő, hogy már az induláskor fizetnem kellett a plusz kilók után. Időközben Gina és vele együtt két bőrönd érkezett, és bepakolandók sorát újabb könyvek, cipők, táskák, ruhák és ajándékok szaporították. A bőröndök időközben pedig egyre inkább hasonlítottak egy luxuskocsi motorjához: miután minden a helyére került, csak néztük őket és többé nem mertünk beléjük nyúlni, nehogy az instabil rendszer menthetetlenül összeomoljon. 

Nagy küzdelemben végül - az eredeti bőrönd-kapacitást alig túllépve - sikerült a dolgainkat négy bőröndbe és három táskába bepakolnunk. Az eredmény itt látható:

20160902_123129.jpg

A Baltimore-i repülőtérig szinte gyerekjáték volt elvergődni a hosszú hétvége előtti csúcsforgalomban. Itt derült ki, hogy felesleges volt sietni, mert a gépünk másfél órát késik. Ez a körülmény a légitársaság képviselőinek szívét is meglágyította a többletsúly számításakor, sőt, a vészkijárat melletti ülőhelyek felajánlásával eredményesen enyhítették a késés miatti lelki sérüléseinket is.

Aztán elérkezett a járat módosított indulási ideje, de nem történt semmi. Egy fél óra múlva bemondták, hogy a járatunk hamarosan megérkezik, de először ki kell takarítaniuk és a szükséges biztonsági ellenőrzések is hátra vannak még. Abban kedves utastársainkkal is egyetértettünk, hogy azért annyira mégsem sürgős az utazás, hogy ezeket a kedvünkért kihagyják, így türelemmel tovább várakoztunk.

Az újabb meglepetés a gépen ért minket. Kiderült, hogy a vészkijárat melletti ülőhely felajánlása nem grátisz, némi ellentételezést is várt tőlünk a Condor légitársaság. De ekkor még nem piszkos anyagiakról volt szó, csak némi közösségi munkáról: kérték, hogy tanulmányozzuk át a vészhelyzeti útmutatót és ha úgy alakul, akkor emelintsük meg az egyenként 27 kilós vészkijáratokat és segítsük ki utastársainkat a gépből. A mögöttünk ülő nyugdíjaskorú néni eközben megemlítette, hogy eredetileg ő ült volna a mi helyünkön, de valamiért elcserélték az ülőhelyét... A Condor által a 8 órás repülőút kellemes eltöltésére kínált 10 eurós fülhallgatók és 8 euróért nézhető filmek megvásárlására álomba szenderülésünk okán már került sor...

Frankfurtban az erős szél helyett csak egy elromlott lépcső várt minket, így kénytelenek voltunk a repülőgépből való kiszálláshoz a hátsó ajtót igénybe venni. Azaz csak vettük volna, mert itt meg a reptéri buszra kellett várni röpke húsz percet... De Amerika megtanított minket, hogy legyünk optimisták és lám, lett busz is, még a várost is megnéztük délután és mire estére ismét a gépen ültünk, a fáradtságtól arra sem emlékeztünk, hogy mikor szállt fel velünk a gépünk Budapest felé...

 

Kánikulai kellékek kutyásoknak

Holnap az eddigi legmelegebb nyári nap várható a szövetségi fővárosban, 37 fok árnyékban. Ehhez még hozzájön a trópusihoz közelítő páratartalom is, így egész Washington egy hatalmas szabadtéri szaunává változik. Ilyenkor az utcán csak turistákat látni, csúcsra járnak a légkondik és tele vannak a szabadtéri medencék. No de hogyan segíthetünk kedvenc kutyáinkon, akik - amint tudjuk - nem izzadnak, ellenben szőrösek, sőt sűrű bundásak? Mivel a probléma nem csak Amerikát érinti és a tapasztalatok kölcsönös átadása segít a problémák megoldásában, leírom hát, hogy e területen mire jutottak a tengeren túl.

Néhány napja ugyanis elfogtunk egy levelet kezembe került egy magazin, amely a kánikulai vészhelyzet estére ad tanácsot a gondos kutyatulajdonosoknak. Nem vagyok benne biztos, hogy minden tanácsa adaptálható a magyar viszonyokra, de mint jól tudjuk, aki egy lelket megment, az egy egész világot ment meg... Hát, kapaszkodjatok!

20160701_204921_1.jpg

1. Ha a nyárra csónakázást, kajakozást (magyar megfelelője: tiszai kenutúrát) terveztek és kutyátok nem jó úszó, ne essetek pánikba, van rá megoldás: a Surf N Turf Dog Life Jacket 40 dollárért. Csak ráadod a kutyára és nyugodtan telik a vízparti program! A kutya mentőmellény további előnye (nem én találtam ki, ez a cikkben olvasható), hogy esőkabátként és védőköpenyként is használható. Ez kétségkívül jelentősen növeli az ár/érték arányt még akkor is, ha a kutya feje és hátsó része sajnos védelem nélkül marad. A cikk nem ír róla, de csak egy, unisex méretben és piros színben kapható, így a csivavák és a bernáthegyik is ugyanazt kénytelenek hordani. Viszont ha a bernáthegyit a mellénye fenntartja a vízen, akkor a csivavánál sem lehet gond, nem igaz?

2. Nincs is jobb dolog, mint a vízparti apportírozás. A Boz Dog Ball 12 dollárért mindent tud, amit egy kutya/gazdi csak kívánhat: bot a dobás megkönnyítésére, ruganyos, mint a vadnyúl és sípol is, ha ráharapnak (akár a kutya, akár a gazdi). Ennyi extrával tényleg nem drága, viszont van még egy adu ász is a végére: a mosogatógépben is könnyen tisztítható. Ízlés szerint külön, vagy akár a tányérokkal együtt is... 

3. A kutyánkra leselkedő veszélyek sajnos nem értek véget: tudtátok, hogy akár le is éghet a napon? Hacsak nincs rajta Gold Paw Sun Shield Tee trikó, amelynek szintetikus anyaga kiszűri a káros napsugárzás 98%-át és az 50-es erősségű UVB sugárzástól is megvédi? A trikó ráadásul már a termékfejlesztés egy későbbi fázisában jár, több színben és méretben is kapható és nem csak unisex, hanem unispecies is: kutyáknak és macskáknak egyaránt alkalmas (bár amennyire én tudom, e két kategória gazdái között alig van átfedés).

4. A nyáron kutyáink sem maradhatnak jégkrém nélkül. Mivel Amerikában vagyunk ennek is mogyoróvaj az alapja. Ezt keverjük össze vízzel és banánnal és töltsük jégkockakészítő formába, majd egy éjszakai mélyhűtés után tálaljuk! Ha kényesebbek vagyunk, akkor vegyünk a kutyajégkrémhez külön formát vagy használat után tisztítsuk mosogatógépben (ízlés szerint a tányérokkal vagy a labdával együtt). Ha a kutyánk zavart, dezorientált vagy bekómált és már nincs magánál, akkor az vagy a melegtől van, vagy olyan mogyoróvajat használtunk, amely xylitolt tartalmaz, ami a kutyákra mérgező. Szóval, ha nem akarjuk hidegre tenni, olvassuk el az apró betűs részeket is!

Bónusz tipp: a melegben az aszfalt, a beton és a homok is annyira felmelegedhet, hogy az károsíthatja kutyánk mancsát. Ha csak napközben tudjuk sétáltatni és nincs fű a közelben, akkor kenjük be a mancsát PawZ Max Wax mancsviasszal vagy vegyünk neki PawZ Dog Boots kutyacipőt az amazon.com-ról.

A nyár már lassan véget ér, de a következő években is lesz kánikula, így az üzleti lehetőségek szinte korlátlanok. Lehet, hogy néhány év múlva a hortobágyi pulik is szintetikus pólóban, védőcipőben szaladgálnak majd a pusztán két kutyajégkrém között. Hacsak addigra nem sikerül kifejleszteni a kutyáknak való, nyalogatásálló naptejet! Hajrá!

(A csodás ötletek forrása a Womansday c. újság 2016. július-augusztusi száma volt. Az emberiség nevében köszönjük!)

Teknősmentés

Washington DC állatvilága igen változatos annak ellenére, hogy egy közel hatmillió lakosú területen kell elboldogulniuk. Ginával a kedvenceink a szürke mókusok, amelyek a hazai vörös rokonokkal ellentétben sokkal bátrabbak és virgoncabbak, az emberektől nem félnek. Vannak ezen kívül szarvasok is, leginkább északabbra a Potomac folyó mentén. Ők sem félénkek, szinte a belvárosig elkószálnak és hagyják magukat fényképezni:

20160430_142758.jpg

A városi parkokban ezen kívül szép számmal akadnak kanadai ludak. Ezek a fekete fejű, fehér mellű és barna hátú jószágok nagyobbak, mint a mi vadlibáink. Amikor márciusban először láttam őket, azt hittem, csak vonulnak, de azóta némileg megszaporodtak. Itt, Washingtonban fészkeltek és azóta lelkesen terelgetik a kislibáikat. Nem érdemes őket piszkálni, mert harciasak és rád sziszegnek, ha közel merészkedsz hozzájuk, Nem tudom, hogy a sziszegés után mi jön, mert nem akartam kockára tenni az életemet...

20160519_110521.jpg

A mai blogbejegyzés oka, hogy a héten más állatfajokkal is összehozott az élet. Éppen munkába tekertem a romantikus nevű 1. sz. kerékpárúton Mount Vernon Trail-en, amikor egy apró teknősbe botlottam (csak képletesen, persze):

20160526_090420.jpg

Mivel a kerékpárút elég forgalmas volt, a teknős nem volt túl fürge és a páncélja beleolvadt az aszfaltba (ismét csak képletesen persze), úgy döntöttem, hogy jobb lesz neki inkább a víz közelében. Mivel nem ellenkezett, a közeli vízparton szabadon engedtem. 

Lehet, hogy aznap valami teknősfelvonulás volt vagy a csillagok állása adott titkos jelet, de hamarosan ismét egy teknősbe botlottam (megint csak képletesen):

20160526_091053.jpg

Mivel úgy gondoltam, hogy neki sincsenek nagyobb esélyei a kerékpárúton való gyors áthaladásra mint a korábbi teknősnek, ráadásul a hátán is feküdt, így a sebessége 0,0 km/h-ra csökkent, őt is kézbe vettem és áthelyeztem a víz közelébe. Ahogy a filmek végén is szerepel: no animals were harmed.

Kíváncsiságból persze utánanéztem, milyen fajta teknősök keresztezték az utamat. Az első egy aligátorteknős volt, szerencsére még csak egyéves lehetett. Később akár 50 centisre és 34 kilósra is megnőhet és - ahogy a neve is mutatja - nem is marad olyan szende, mint kis korában. Magyarországon a megunt példányokkal csatornákban és a Blikk oldalain találkozhatunk. A második egy szintén fiatal vörösfülű ékszerteknős volt, amely szintén őshonos a környéken.

Virginia egyébként igazi teknős-paradicsom, nem kevesebb mint 20 szárazföldi és 5 tengeri teknősfajt tartanak nyilván. Ennyi teknősfaj elnevezése persze a magyar biológusokat komoly kihívás elé állítja, így kapott nevet például a csíkos iszapteknős vagy hosszúnyakú ékszerteknős, amelyet angolul egyszerűen chicken turtle, azaz "csirke teknős" néven ismernek.

Szelíd motorosok & parádé

A címben szereplő szelíd motorosok és a parádé között kevés összefüggést feltételeznénk, de az USA-ban mégis van, ami összeköti őket: ez a Memorial Day, vagyis az emlékezés napja. Május utolsó hétfőjén azokra a katonákra emlékeznek, akik szolgálatteljesítése közben veszítették életüket. A tradíció még a polgárháborús időkig megy vissza, és a külön északi és déli megemlékezéseket idővel békévé oldotta az emlékezés, és persze az újabb háborús veszteségek.

A Memorial Day egy kicsit hasonlít a magyarországi hősök napjára, de a méretek és arányok - micsoda meglepetés! - némileg felülmúlják a hazaiakat. A megemlékezés az emléknap előtti héten veszi kezdetét, amikor a helyőrségi ezred valamennyi katonája kis amerikai zászlóval díszíti az Arlingtoni Nemzeti Temető sírjait. Nem kis munka, közel negyedmillió zászlót kell egyenként kitűzniük...

A megemlékezés következő állomása az immár hagyományos motoros felvonulás, a Rolling Thunder ("Gördülő Mennydörgés"). Nem tudom, hogy hangpróbát tartanak-e, de biztos vagyok benne, hogy ha a több tízezer motoros egyszerre húzna egy kövér gázt, az felérne egy gépi mennydörgéssel. A motoros találkozó fénypontja a felvonulás, amikor is a több tízezer motoros és a több százezer érdeklődő és bámészkodó sorfala között gördül végig a belvároson, valahogy így: 

20160529_122449.jpg

Az arcok egyébként olyanok, mint a Szelíd motorosok ("Ízirájder") c. filmben, csak harminc évvel későbbi kiadásban: napszemcsi, bukósisak, szakáll, bizbaszokkal televarrt bőrmellény és szolid sörhas. Akinek a több mint két órán át tartó, a lábakat, a szemet, a tüdőt és a fület egyaránt megterhelő felvonulás kevés volt, az kárpótolhatta magát a Megemlékezés Napi Parádéval.

A parádét igazán nagy szám, élőben közvetíti a televízió és aki már látott május 1-i felvonulást, annak ismerős lehet a koreográfia. A menetrend csupán annyiban tér el az általam ismerttől, hogy kevesebb a mozgalmi dal (munkásmozgalmi konkrétan egy sem hangzott el) és a hadsereg haditechnika nélkül vonul fel. A kíváncsi szemlélődő persze jól teszi, ha időben helyet talál magának a Constitutional Avenue mentén, mert a tömeg hatalmas (levezetve: hosszú hétvége + látnivalók + jó idő + a múzeumok hosszabbított nyitvatartása = hatalmas tömeg).

A parádé segítségével végig lehet követni az USA hadtörténetét. Természetesen minden Washingtonnal és a függetlenségi háborúval kezdődik (Washington sajnos már nem tudott személyesen megjelenni, így őt és a híresebb elnököket korabeli viseletbe öltözött dublőrök helyettesítették), majd a polgárháború északi és déli katonái után első és második világháborús egységek érkeztek. A katonai egységek között az USA minden tagállamából egy-egy zenetáborban edződött középiskolai fúvószenekar masírozott némi zászlólengető segédcsapattal, a felvonulást pedig rendszeres időközönként reklámszünet (!) és egyéni fellépők (énekesek, zenészek) szakították meg.

20160530_153015.jpg

A második világháborúhoz érve már előkerültek a veteránok is személyesen és gépjárműi minőségben egyaránt. Mivel a műsoridőbe és a programba belefért, felvonultak a rendezvény szponzorai is. Íme személyes kedvencem, az Idaho-i Burgonya Bizottság:

20160530_150406.jpg

Sajnos a minden felvonulás előbb-utóbb véget ér és ez a parádé sem volt kivétel. A menetben zárásként még felvonultak az Öböl-háború veteránjai, én pedig megállapíthattam, hogy a szelíd motorosokat és a veteránokat a Memorial Day-en kívül még valami összeköti: a szolid sörhas.

Passport DC

Májusban diplomáciai nagyüzem van Washington DC-ben. Nem, nem tartanak semmilyen csúcstalálkozót és (tudtommal) nincs garden party dem a Fehér Házban. Viszont évek óta ekkor van a Passport DC-nek nevezett rendezvény, amely a washingtoni nagykövetségek nyílt napja, egyben kiváló lehetőség egy kis ingyenes országmarketingre.

Ginával mi is rááldoztuk a szombatunkat és ellátogattunk néhány követségre. A hosszú munkahét után már nem voltunk elég fürgék és mire odaértünk, az Embassy Row ("Követség sor") néven is ismert Massachusetts Avenue-n már szép számmal tolongtak az érdeklődők. De minket a szemerkélő eső sem tántorított el, hogy beálljuk a Kenyai Nagykövetség előtti sorba. Az sajnos csak egy fél óra ácsorgás után derült ki, hogy a nagykövetség épületébe nem mehetünk be, viszont kárpótoltuk magunkat egy kenyai ebéddel:

20160507_132807.jpg

Nem akarom senki kíváncsiságát fokozni, várakozásainkkal ellentétben sem zebrát, sem kafferbivalyt nem kaptunk, a képen valóban az látható, aminek kinéz. Rizs, rántott zöldség meg némi csontos csirkefarhát. Azt máig nem tudjuk, hogy a csirkefarhát az elkényeztetett fővárosiaknak szóló politikai üzenet volt-e vagy szimplán nekünk, későn érkezőknek nem jutott már sem a szárnyából, sem a combjából. Mindenesetre a vadállatokban nem esett kár és e fél-vegán ebéddel mi is hozzájárultunk az afrikai fauna megmentéséhez. 

A program egyébként azért kapta a Passport DC nevet, mert a játékos kedvű látogatók egy kis útlevélbe minden nagykövetségen kaphattak egy-egy pecsétet. A koreai (új értem, dél-koreai) nagykövetség pecsét helyett inkább ragasztott és a lelkes érdeklődők névre szóló matricát is kaphattak, természetesen koreai írásjegyekkel. 

korea.jpg

A megoldás: Gi-na.

És ha már ott voltunk, megnéztük az indonéz nagykövetséget is, ahol népi táncosok és/vagy nagykövetségi munkatársak adtak elő folklór műsort. A követség épületének története egyébként különösen érdekes: a századfordulón épült Thomas F. Walsh, a korabeli USA egyik leggazdagabb emberének megbízásából. Róla azt lehet tudni, hogy Írországban született és 19 évesen vándorolt ki/be az Egyesült Államokban. A szerencse rámosolygott és talált egy aranyrögöt egész aranybányát Coloradoban, amiből aztán egész jól eléldegélt családjával. Végül megunta a vadnyugatot és potom 850 000 dollárért (ami mostani értékét tekintve - nagyon konzervatív becslések szerint is kb. 23,6 millió dollár) felépítette a későbbi követségi épületet. Ami a bejáratból így néz ki:

20160507_163901_1.jpg

A pasasról még azt is lehet tudni, hogy az arany és a szép házak mellett a szép ékszereket is szerette. A feleségének ugyanis megvette a a nők Bugatti Veyronját, a Hope-gyémántot. :) A gyémánt jelenleg a washingtoni Természettudományi Múzeumban tekinthető meg és 250 millió dollárra (cirka 70 milliárd forint) van biztosítva. Aki lusta rákeresni, de látta a Titanicot, annak ismerős lehet a filmből, bár a történet szerint a Heart of the Ocean még a Hope-gyémántnál is értékesebb... :)

Voltunk továbbá a brazil követségen is, ahol a sláger az olimpia és az olimpiai fáklyák voltak. Én naívan azt hittem, hogy a fáklyát jelenleg Brazíliában hordozzák körbe, de ezek szerint nem... Vagy lehet, hogy több példány is készült belőle? :) Mindenesetre az olimpiai fáklyavivők elsősegély-felszerelését, benne az olimpiai öngyújtót sajnos nem állították ki... :(

20160507_161214_1.jpg

A fárasztó sorbanállások után a nap végére megérdemeltünk egy hűtött Belize-is sört, szerény eszközeinkkel is  támogatva a közép-amerikai ország fejlődő söriparát. Cheers! 

20160507_150312.jpg

 

 

Virágozzék minden...

Washingtonban már nem csak a naptár szerint, de hivatalosan is kezdetét vette a tavasz. Egészen pontosan április 10-én, valamivel délután kettő óra után. Ezt onnan lehet tudni, hogy ekkor gyújtották meg a mécsest abban a kőlámpásban, amelyet még 1954-ben kapott a város Tokiótól.

A tavasz és a lámpagyújtás között persze csak annyi logikai kapcsolat van, mint a tavasz és a március 20. hajnali 4.30-kor kezdődő csillagászati tavasz között, viszont ha már valamikor el kell jönnie, akkor miért ne egy kellemes áprilisi délután kezdődjön, amikor mindenki látja, hogy ott is van? 

A tavaszra szemléletesebb bizonyítékot nem is szolgáltathatna az a néhány ezer cseresznyefa, ami a Potomac folyó partja mentén március végén, április elején virágzik. Igen, és ekkor rendezik meg a Washington legnagyobb ünnepét, a Cherry Blossom (Cseresznyevirág) fesztivált. Ekkor a helyiek és néhány százezer turista három hétre elözönli a vízpartot és gyönyörködnek a látványban:

20160323_181713.jpg

A fesztivál ugyanakkor nem kis kihívás elé állítja a szervezőket: a cseresznyefák nem akkor virágzanak, amikor a szervezők szeretnék. A problémára egy híres magyar költő már mintegy száz évvel a fesztiválok hivatalos kezdete előtt rávilágított ("A virágnak megtiltani nem lehet..."), azonban a helyzet teljesen megbízható megoldásán még mindig dolgoznak a szakemberek.

Az alkalmazott megoldások közül az első az előrejelző cseresznyefák bevetése. Nem, nem a helyi sztahanovistákról van szó, hanem korai érésű fajtákról. Ezek mintegy két héttel korábban virágoznak és ebből kikövetkeztethető, hogy mikor várható a többi fa virágzása.

Szerencsére az előrejelzés mára komoly tudományos munkává fejlődött, amelyet a nemzeti park szakemberei végeznek.(Arról nincsen információm, hogy ezt munkaköri feladatként, külön megbízási szerződéssel vagy társadalmi munkában teszik-e. De úgy el tudnám képzelni, ahogy egész évben számolgatnak, méricskélnek, konferenciáznak a japán, chilei és német kollégákkal, tudományos vitákat folytatnak publikálnak és negyven évi megfeszített munka után a tanítványok és a tudományos élet hálájától kísérve nyugdíjba mennek...).

Lényeg a lényeg, a virágzás akkor veszi kezdetét, amikor a virágok 20%-a kinyílt a Yoshino fajtájú cseresznyefákon. Más fajta sajnos nem számít, nincs átlagolás, súlyozás, ez nem demokrácia. :( Én sajnos nem tudom, hogy ezt úgy ránézésre állapítják meg, vagy valakit felküldnek számlálni is, mindenesetre ha a virágok legalább 20%-a kint van, akkor indul a virágzás. Csúcsidőpontról (Peak Bloom Date) akkor beszélünk, amikor a virágok 70%-a kinyílt. Szerencsére az elmúlt évtizedekben a cseresznyefák is egyre nagyobb együttműködésről tesznek bizonyságot, így a csúcsidőszak mindig hétvégére esik. :)

Mindezen erőfeszítések ellenére a cseresznyefa-virágzás előrejelzése - a változékony időjárás miatt - még mindig csak a bél- és tenyérjóslás hatékonyságával ér fel. Az idei évben kétszer módosították az előrejelzést, az utolsót alig egy héttel a csúcsidőpont előtt. De sebaj, aki lemaradt volna róla, a késői virágzású Kwazan fajtával még két hétig vigasztalódhatott. Aki pedig további információkat és képeket szeretne az idei virágzásról, bátran keresse fel az alábbi oldalt: http://cherryblossomwatch.com. 

cseresznyefa-virág számláló mobil állomás CB-02 típusú cseresznyefa-virágzás figyelő mobil szolgálati hely hivatásos állományúak számára:

20160323_181900.jpg

Fordítás: ha letöröd az ágat, letöröm a kezedet (Megjegyzés: a hód ebben a szerepkörben véleményem szerint nem túl hiteles...)

20160323_182532.jpg

Sooo romantic:

20160323_190755.jpg  

Masírozó írek

Magyarországon nem túlságosan ismert Szent Patrik ünnepe, amiben talán az is közrejátszik, hogy a ír bevándorlók száma sem tavaly, sem az elmúlt ezer évben nem érte el a kritikus tömeget a magyar társadalomban és értékelhető nagyságú ír kisebbséggel csak az ír kocsmák környékén lehet találkozni.

Nem így van ez az USA-ban, ahol a lakosság jelentős százaléka rendelkezik ír gyökerekkel felmenőkkel és további jelentős százaléka szívesen kap bármilyen alkalmon, amikor inni ünnepelni lehet. Ez a kombináció egyenesen vezetett a Szent Patrik napi felvonulásokhoz, amelyek közül egybe Alexandriában mi is belekóstolhattunk.

Alexandria lakóiról már tudjuk, hogy otthonosan mozognak a kereskedelemben, de tehetségüket az idegenforgalom területén is kamatoztatják. Erre utal, hogy ingyenes a Trolleybus (örök hála érte :) és egy héttel előrébb tartják a Szent Patrik napi felvonulást, mint Washingtonban. Szóval, aki kíváncsi rá, egy héttel előrébb elmegy, megveszi, amit ilyenkor meg kell (zöld kalapot, nyakláncot, sört, egyéb bizb*szt) és újra megéli az írségét. Viszont ha már megnézte, akkor egy héttel később a washingtoni parádéra már nem megy el (hacsak nem fogad vendégeket - üdv Dávidnak és Csibének! :) és nem vásárol ismét. Szóval, zseniális az ötlet, Szent Patrik pedig csak megbirkózik a gondolattal, hogy egy kis amerikai város lakói egy héttel korábban vonuljanak fel  az emlékére. Persze kockázatok azért vannak, pl. esik az eső/hó vagy Washington nem egy, hanem két héttel hozza előre a saját parádéját, de hát az élet, mint tudjuk, nem habostorta.

Aki még nem látott parádét (vagy már látott, de az utolsót már közel harminc éve), annak elmondom, hogy is néz ki egy Szent Patrik napi felvonulás az USA-ban. Nos, röviden összefoglalva mindenki, mondom mindenki felvonul, aki él és mozog, ideértve a helyi rendőrkapitányt, a Nemzeti Gárda díszegységét, a környékbeli motoros rendőröket, a környékbeli (vállalható) motoros bandákat és/vagy veterán autókat, a szépségkirálynőket, a kiscserkészeket, az épkézláb (?) kutyákat, a környékbeli ír tánccsoportokat, a baráti skót dudásokat és végül a helyi ír kocsmák törzsvendégeit hagyományőrző egyesületet. Mindezt képzeljük el egy két-három órás hosszú menetben, a helyiek és a turisták élénk integetése kíséretében ír dallamokkal a háttérben.

A helyszínen a zord időjárás dacára fényképeket is készítettünk, eleget téve a vizuális típusú k. olvasóim igényeinek:

Szent Patrik mindenkinek üdvözletét küldi:

20160305_132205_1.jpg

Fradi-kompatibilis ünnepi kellékek:

20160305_115713.jpg

US Army:

20160305_123241.jpg

Skót segédcsapatok (a csákók készítés során pulikutyákat nem használtak fel):

20160305_124054.jpg

Skót-birodalmi segédcsapatok:

20160305_135413_k.jpg

Ír farkaskutyák a beszaladgáló kisgyermekek féken tartására a felvonulás büszkeségei

20160305_134247.jpg

 

Think big

Az amerikaiak szeretnek nagyban gondolkodni (think big). Nagy ország, nagy távolságok, nagy kocsik... A múlt héten egészen véletlenül (na jó, csak majdnem) egy nagykereskedelmi üzletbe tévedtünk be és megtapasztaltuk, milyen az, amikor a nagyban gondolkodás a mindennapi élet részévé válik. Mert nagyban olcsóbb, meg különben is, ha már ott vagyunk... Szóval egy nagy adag kíváncsisággal felszerelkezve beléptünk a Tescoba Coscoba.

Innen pedig következzenek a képek!

Otthonra egy zsák rizs?

20160225_175229.jpg

Á nem, együnk inkább joghurtot. Huszasával olcsóbb.

20160225_174810.jpg

A borválaszték - sajnos nem régiónként, hanem raklaponként csoportosítva:

20160225_173123.jpg

Az ecetet is kár lenne itt hagyni. Öt liter csak három dollár!

20160225_175414.jpg

Az alma nem sok, inkább érdekes ebben a kiszerelésben.

20160225_173817.jpg

Nasisor az esti meccshez

20160225_180159.jpg

És egy nagyon nagy (70coll=178 cm-es) lapostévé, hogy semmit se mulasszunk el a meccsből:

20160225_172618.jpg

 Kávérajongóknak áruházi pörkölőgép. Szerencsére automata.

20160225_174937.jpg

A végére sokat megspóroltunk, így akár még egy zongora is beleférhet:

20160225_175738.jpg

Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! :)

Majdnem világváros

Mivel a meteorológusok szombatra jó időt jósoltak, ezért Ginával úgy döntöttünk, hogy kinyújtóztatjuk elgémberedett tagjainkat és felkészülünk a tavaszi kerékpáros szezonra. A célpont a Washintontól 15 kilométerre fekvő Alexandria volt. A városról korábban már írtam, a szövetségi kerület (District of Columbia) része volt, amíg ha helyiek közel kétszáz éve úgy nem döntöttek, hogy mégis inkább Virginiához szeretnének tartozni. Ezzel sikerült mintegy 30 évvel elhalasztani a rabszolgaság (és a helyi gazdaság alapját képező rabszolga-kereskedelem) eltörlését megakadályozni, ugyanakkor bukták a fővárosi státuszt.

Alexandria ugyanakkor nagyon szép és hangulatos városka, bár alig több, mint 250 éves. A főváros közelségének, valamint a jó fekvésű kikötőjének köszönhetően hamar fejlődésnek indult és a XIX. század első felében még az egyik legjelentősebb észak-amerikai kikötőnek számított New York és Boston mellett. A polgárháború idején Alexandriában hatalmas hadikórházak voltak, utána viszont a rabszolga-kereskedelem biznisz hanyatlásnak indult, a vesztes és letarolt Virginiába pedig nem sok befektetés érkezett. :(

De ami hátrány volt 150 éve, az a város előnyére szolgál manapság. Alexandria az egyik legnépszerűbb turistacélpont szépen karban tartott belvárossal, kiváló és nem gyors éttermekkel, valamint - figyelem! - kutyabarát üzletekkel és lakókkal. Ez utóbbiról személyesen is meggyőződhettünk, amikor főutcán, a híres King Streeten sétáltunk.

20160220_120250.jpg

A fővárosról való leválásnak egy kézzelfogható eredményét mi is megtapasztalhattuk, ugyanis a főutcán közlekedő (és a fenti kép hátterében látható) ismeretlen okokból trolley-nak hívott kisbusz - amellett, hogy nagyon hangulatos és színes volt - díjmentesen szállította a t. utazóközönséget a kikötőbe és vissza.

20160220_132214_1.jpg

A Potomac partján lévő kikötőben ez a szép lapátkerekes gőzös fogadott minket. Sajnos sétahajózásra nem tudtunk benevezni, de helyette megnéztünk egy volt torpedógyárat.

Ennek magyarázata viszonylag egyszerű. 1918-ban Európában éppen véget ért a világháború, az amerikai haditengerészet pedig - nem túl jó ütemérzékkel - éppen a háború utolsó napján adta át az első torpedógyárát Alexandriában. A következő néhány évtized - köszönhetően a tengeralattjárók térhódításának - csendes fejlesztésekkel telt, a torpedókat pedig a fent láthatóhoz hasonló, régi gőzösről indították. A hajóforgalom ettől függetlenül - vagy talán éppen ezért - jelentősen csökkent. Csak remélni tudom, hogy az unatkozó mérnökök nem lőttek mozgó célpontokra is... :) 

Csak hogy érezzétek ennek súlyát, például ilyennel:

20160220_134759_1.jpg

A későbbi fejlesztésekbe már bevonták a dizájnereket is :)

20160220_135307.jpg

A második világháború ismét fellendülést hozott a torpedógyártásban, a korábbi üzemet a tízszeresére növelték. A konjunktúrának ugyanakkor ismét gyorsan vége szakadt, 1945 után a felhalmozódott világháborús készletek a következő néhány évtizedre elégnek bizonyultak, így a gyárat bezárták. Szerencsére a városi vezetés nem esett kétségbe, és eladta a vízparti telkeket az ingatlanbefektetőknek - a helyi rossznyelvek szerint a városban maradt nagyszámú torpedóipari formatervező és dizájner lobbijának köszönhetően - művészeti központtá alakította a volt torpedógyár központi épületét. (A többit pedig eladta az ingatlanbefektetőknek. :)

Az új kulturális központnak sikerült szakítania a torpedóipari formatervezői hagyományokkal és most az épületben több tucat művészlélek alkot és kínálja portékáit a turisták és a mi legnagyobb örömünkre:

20160220_135456.jpg

Akit érdekel, ugyanitt zsiráf és teve eladó:

20160220_135313.jpg

süti beállítások módosítása