Túléltük a Nagy New York-i Hóvihart, amely végül nem döntött rekordot: a leesett 68 centi hó két és fél milliméter híján elmarad a valaha mért legnagyobb értéktől. A gyors olvadásnak köszönhetően a minibárok is megúszták a fosztogatást és szemmel láthatóan sem a szálloda személyzetében, sem a programunk résztvevőiben nem esett kár. :) New York-ról még sok írnivalóm maradt, mert a fennmaradó egy hétben beszélgettünk jó útra tért drogkereskedő ex-bandatagokkal, iskolai önkéntesekkel és voltunk a Harlemben is, de most legyen szó az USA idei legnagyobb sporteseményéről a Super Bowl-ról!
Talán fel sem tűnt, de miközben Magyarország éppen a lefekvéshez készülődött, Amerika már izgatottan készült a Super Bowl-ra, vagyis az amerikaifutball-bajnokság döntőjére. Az olimpia, a foci VB ehhez képest smafu, ráadásul ez volt az 50. a sorban, vagyis a szervezők a nagyobb show érdekében még egy (két, három) lapáttal rátettek...
Amint jól tudjuk, mind a sportban, mint a sport nézésben a siker elengedhetetlen feltétele a megfelelő felkészülés. Ennek megfelelően mi is megtettük a szükséges intézkedéseket mind a fizikai, mint a szellemi-lelki felkészülés érdekében:
Ahogy a sportban, a mi esetünkben is a fizikai felkészülésnél nagyobb erőfeszítést igényelt a szellemi felkészülés. Mindenekelőtt ugyanis utána kellett járnunk, hogy melyek az amerikai futball szabályai, mert e nélkül úgy éreztük, csak partra vetett halként szenvednénk végig a nagy eseményt. Szóval, a lényeg:
Adott két csapat (az esetünkben a Carolina Panthers és a Denver Broncos), amelyek egyaránt több pontot szeretnének szerezni, mint az ellenfelük. Az egyik támad, a másik védekezik, közben egy furcsa, tojás formájú labdát passzolgatnak és/vagy cipelnek magukkal, amit a változatosság kedvéért néha rúgnak is. A támadóknak az ellenfél célterületére kell juttatniuk a labdát, amit védekezők a labdát cipelő legyűrésével (ún. "kicsi a rakás"-alakzat), vagy a labda elvételével próbálnak megakadályozni. Ha a kiindulási helyhez képest előre jutnak, akkor előbb-utóbb a labdát a célterülethez érintik (touchdown), amitől a szurkolóik felugrálnak a helyükről, összeölelkeznek, sírnak örömükben és csak úgy áramlik a chi. Szóval, ez az abszolút nirvána, de azért lehet pontot szerezni úgy is, ha a labdát átrúgják a két kapufa között. Amúgy a sport abszolút demokratikus, mindenkit bevesznek a csapatba: bár a pályán csak 11-en vannak (végre egy ismerős szabály :), de a keret 53 fős és e mellé jön még az edzői stáb. Szóval elméletileg Nemecseknek is van esélye...
Nos, mi ezen ismeretekkel felvértezve ültünk be egy helyi sportbárba, ahol negyven db különböző méretű és színű tv készülékről élvezhettük az eseményeket. Gyorsan le is osztottuk a csapatokat, Gina a párducoknak, és pedig a vadlovaknak szurkoltam. (Furák ezek a kabalák: vajon a melyik állatnak van nagyobb tehetsége/készsége az amerikai futballhoz? Kabalaállat alapján a fókák lennének a biztos nyerők, viszont ilyen csapatról nem tudok...) Amint hamarosan kiderült, a helyiek többsége a párducokkal volt, de egy kicsi, de annál hangosabb lószurkoló-csapatnak (valamint a ráhangolódást segítő sörnek) hála mindketten hamar belejöttünk a szabályokba.
A játék ugyanakkor lassan halad előre és gyakran szakították meg reklámok, leginkább akkor, amikor a csapatok stratégiai jellegű konzultációt folytattak a hogyan továbbról. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a vadlovak hamar elhúztak és 120 kilós átlagsúlyuk ellenére fürgén mozogtak a pályán, míg a párducok sokszor csak a sötétben tapogatózva keresték a labdát. Már majdnem 2 órája szurkoltunk nagyon lelkesen, amikor kiderült, hogy még a csak a meccs második negyedének végén járunk, azaz több mint a fele hátra van. Szerencsére jött a Coldplay, Beyoncé és a számomra ismeretlen, de nyilvánvalóan nagyon híres Bruno Mars, akik énekelgettek és táncolgattak nekünk az alig 10 perc alatt összeállított, majd alig 10 perc alatt el is bontott színpadon.
A harmadik óra vége felé már a mellettünk lévő asztalnál is kezdtek kókadozni és mi is úgy éreztük, hogy az utolsó negyedre további fizikai felkészítésre van szükségünk egy nagy tál tortillachips formájában. És lőn:
Az erősítés segített az utolsó negyed, akarom mondani a reklámokban bővelkedő utolsó óra túlélésében. A meccs végén a vadlovak még elhúztak és beállították a 10-24-es végeredményt. A végére elégedetten állapíthattuk meg, hogy mind a lovaknak, mind nekünk jól sikerült a felkészülésünk és derekasan álltuk a mögöttünk hagyott négy óra megpróbáltatásait. A díjátadóra már csak az ajtóból néztünk vissza és ekkor derült ki, hogy a Super Bowl nem is kupa vagy serleg, hanem egy ezüstből készült szobrocska... :(
Összefoglalva a meccs bővelkedett emlékezetes pillanatokban, még inkább bővelkedett sztárokban, de leginkább véget nem érő reklámokban. Elégedetten mondhatjuk tehát: viszlát legközelebb, a 100. Super Bowl-on!
