Pontosan egy évvel ezelőtt indultam el az USA-ba világot látni és tapasztalni. De amíg egy évvel ezelőtt az utazás szeptember 11-i dátuma és az előttünk álló egy év várakozással teli bizonytalansága okozta a legnagyobb izgalmakat, addig most a hazaút tartogatott meglepetéseket.

Az első kihívást a bepakolás jelenti. Ha az ember két hétre nyaralni indul, már két bőröndöt visz magával. Én egy évre indultam két bőrönddel, így talán nem meglepő, hogy már az induláskor fizetnem kellett a plusz kilók után. Időközben Gina és vele együtt két bőrönd érkezett, és bepakolandók sorát újabb könyvek, cipők, táskák, ruhák és ajándékok szaporították. A bőröndök időközben pedig egyre inkább hasonlítottak egy luxuskocsi motorjához: miután minden a helyére került, csak néztük őket és többé nem mertünk beléjük nyúlni, nehogy az instabil rendszer menthetetlenül összeomoljon. 

Nagy küzdelemben végül - az eredeti bőrönd-kapacitást alig túllépve - sikerült a dolgainkat négy bőröndbe és három táskába bepakolnunk. Az eredmény itt látható:

A Baltimore-i repülőtérig szinte gyerekjáték volt elvergődni a hosszú hétvége előtti csúcsforgalomban. Itt derült ki, hogy felesleges volt sietni, mert a gépünk másfél órát késik. Ez a körülmény a légitársaság képviselőinek szívét is meglágyította a többletsúly számításakor, sőt, a vészkijárat melletti ülőhelyek felajánlásával eredményesen enyhítették a késés miatti lelki sérüléseinket is.

Aztán elérkezett a járat módosított indulási ideje, de nem történt semmi. Egy fél óra múlva bemondták, hogy a járatunk hamarosan megérkezik, de először ki kell takarítaniuk és a szükséges biztonsági ellenőrzések is hátra vannak még. Abban kedves utastársainkkal is egyetértettünk, hogy azért annyira mégsem sürgős az utazás, hogy ezeket a kedvünkért kihagyják, így türelemmel tovább várakoztunk.

Az újabb meglepetés a gépen ért minket. Kiderült, hogy a vészkijárat melletti ülőhely felajánlása nem grátisz, némi ellentételezést is várt tőlünk a Condor légitársaság. De ekkor még nem piszkos anyagiakról volt szó, csak némi közösségi munkáról: kérték, hogy tanulmányozzuk át a vészhelyzeti útmutatót és ha úgy alakul, akkor emelintsük meg az egyenként 27 kilós vészkijáratokat és segítsük ki utastársainkat a gépből. A mögöttünk ülő nyugdíjaskorú néni eközben megemlítette, hogy eredetileg ő ült volna a mi helyünkön, de valamiért elcserélték az ülőhelyét... A Condor által a 8 órás repülőút kellemes eltöltésére kínált 10 eurós fülhallgatók és 8 euróért nézhető filmek megvásárlására álomba szenderülésünk okán már került sor...

Frankfurtban az erős szél helyett csak egy elromlott lépcső várt minket, így kénytelenek voltunk a repülőgépből való kiszálláshoz a hátsó ajtót igénybe venni. Azaz csak vettük volna, mert itt meg a reptéri buszra kellett várni röpke húsz percet... De Amerika megtanított minket, hogy legyünk optimisták és lám, lett busz is, még a várost is megnéztük délután és mire estére ismét a gépen ültünk, a fáradtságtól arra sem emlékeztünk, hogy mikor szállt fel velünk a gépünk Budapest felé...